Quantcast
Channel: AVIANARAHL
Viewing all articles
Browse latest Browse all 376

Sakk - Film finálé

$
0
0

Eljött a Finálé ideje is! Sok mindent szerettem volna írni, de úgy gondoltam az érzelgős, csöpögős dumát, hagyhatom a végeredmény posztra is :) Így most csak pár alap információ következik, majd a három finalistánk munkája jön.

A SAKK verseny második fordulóját élte meg, ahol olyan alkotók tűntek fel, akiket érdemes a jövőben is figyelemmel kísérni, mert nagyon tehetségesek és nagyon jó érzékkel forgatják az ecsetet. A három finalistánk egészen véletlenül mind Somogyi Lányok; mindhárman Kaposváron élnek/dolgoznak/tanulnak. Érdekes adat, nem? :)

A SAKK ebben az őszi/téli fordulóban nyerte el végleges nevét, és immár hagyományként, évente kétszer lesz megrendezve. A verseny 26 fővel indult és 4 téma küzdelmei során verekedte be magát a legjobb háromba: Olcsi, Valcsi és Nelli! Nagyon büszkék vagyunk rájuk, örülünk, hogy megismerhettük őket és hogy hamarosan élőben is találkozunk. Elképesztő képek következnek, készüljetek!

A FILM téma alkotásai:

OLCSI- Absinth tündér (Moulin Rouge)









VALCSI- Fekete Hattyú (Black Swan)








NELLI- Alice (Alice in Wonderland)








A munkákra egészen december 17. 20:00-ig lehet szavazni! Kérünk Benneteket, szavazáskor iratkozzatok fel a blogokra, mert egy ADEN folyékony rúzst szeretnénk átadni egy szerencsésnek; ezzel szeretnénk megköszönni a versenyzők támogatását és a sok pozitív energiát! Mindenki egyszer szavazhat; a véleményeteket kulturált formában továbbra is megköszönjük.

A nyertes ajándékát köszönjük Editnek és a Max Factornak!

Átgondolt szavazást mindenkinek! :)

Evelin& Szilvi

Viewing all articles
Browse latest Browse all 376