Bár lassacskán a tavasz veszi át a hatalmat, egy picike kitérő erejéig térjünk még vissza a télhez, ugyanis három olyan gyönyörű lakkot szeretnék a figyelmetekbe ajánlani, melyek ékkövei a téli és az ünnepi időszaknak. A Lovely Cosmetics csomagja pontosan tavaly december elején debütált volna nálam, azonban úgy esett, hogy kézhez, csak pár hete kaptam. A Snow Dust trión akadt meg elsőként a szemem és azonnal próbára is tettem őket. Az van, hogy szerelembe estem...
Látszólag 3 csillogós lakkot látunk, fehér kupakkal; semmi extra. Azonban ez a három Lovely lakk, három csodás homoklakk, amik élőben annyira szemet gyönyörködtetően szikráznak, hogy körömfestés után 10 percig bámultam a körmömet per darab, annyira imádtam azt amit látok. Homoklakkot most próbáltam először és azonnal megtetszett ez az érdes érzet a köröm felszínén. A kenőfejek lapítottak és enyhén dundik, a szálak közepesen hosszúak és rendezetten állnak. Egyenletesen és könnyen tudtam felvinni a lakkot, szépen szétterült az anyag, nem kellett hatszor átkenni egy -egy területet az alapos fedésért. Eddig remek, igaz? :)
Nr. 1 - Aranyvirág
Fantázia név híján ismét kereszteltem és nevet adtam a lakkoknak - titkon bízom benne, hogy egyszer a Lovely kreatív csapatának felkeltem az érdeklődését :P ok, csak vicceltem - az elsőtől kezdve először ennek a szépséges arany darabnak. Szerettem volna, ha látjátok, hogy mennyire sűrű a lakk és mennyire tele van tömve csillogással, így az Aranyvirágnál csak egy rétegben vittem fel a lakkot. Itt is látható mennyire kellemes a végeredmény és a csillogós szemcsék mellett, mini kör alakú csillámporok/flitterek vannak díszítőként. A lakk élőben egy álom volt a körmeimen, nagyon természetes színű ez az arany, egyszerűen imádtam viselni!
Nr. 2. Fagyott csók
Testvére az Aranyvirágnak, hiszen ugyanaz van az üvegbe zárva, csak ezüst színben. A homok-csillámok mellett, itt is kisebb csillámpor/flitter darabkák vannak a lakkba keverve, így szerintem rendkívül különleges lesz a festés. Míg az arany inkább elegáns viselet, ez az ezüst nagyon meghitt, ünnepi darab. Tartósságát tekintve egy hétig ragyogóan a körmödön marad és az utána való lemosással sem akar szabadulni tőled. Üvegen keresztül ez a lakk mozgatta meg legkevésbé a fantáziámat, de felkenve ez lett az abszolút kedvencem.
Nr. 3. Téli mese
Ez a lakk nagy meglepetés volt számomra, hiszen üvegen keresztül nem jött át a titka, egy tejes-csillámos lakknak tűnt csupán, egészen addig, míg fel nem kentem a körmeimre. A homok hatás itt most nem egészül ki egyéb díszítéssel, inkább a színek játékán van a hangsúly. A fehér szín mellett megjelenik az arany, a világos rózsaszín és a világos lila, mindez nagyon diszkréten, fénytől függően jön elő. Ha már csak egy sima fehér homoklakk lett volna, nálam akkor is nyerő, de így még inkább szeretem és bármilyen színű ruhadarabot veszek fel hozzá, mindenhez remekül passzol.
Azt mondhatom tehát, hogy nagyon erősen kezdtem a Lovely csomag megismerését, vagy csak belehúztam a közepébe? :) Nem tudom, de az biztos, hogy van még jó pár újdonság, amit szeretnék megmutatni Nektek. Ezek a lakkok igazán tetszenek (!) és mindegyik a stílusom, de egy picit az ezüst lakk feljebb van a többinél.
Összegezve elmondhatom, hogy én elégedett vagyok az állaggal, a tartóssággal és a kenőfejjel is. A színek intenzívek, a csillámoktól vibrál az egész és ha tehetitek mindenképpen próbáljátok ki a lakkokat, biztos, hogy azonnal bele fogtok szeretni mindegyikbe, ahogy ez nálam is történt. *.*
Próbáltad már valamelyiket? Melyik szín tetszik a legjobban?
Ha már megvásároltad, mi a tapasztalatod a lakkal?
| Lovely Cosmetics