Azt már bizonyára tudjátok, hogy nem az én színem a rózsaszín. Sőt! A legújabb Maybelline Colorama körömlakk újdonságoknál azonban valami furcsa dolog történt velem. A megérkezett 5 lakkból a tekintetem, azonnal erre az élénk rózsaszínre esett. Magamat is megleptem vele, de nagyon megtetszett ez a cukorka rózsaszín, amiben egy cseppnyi neonos beütést is érzek. Akárhogy is ez a szín azonnal megbabonázott, így úgy gondoltam ő lesz az első, akit ma bemutatok Nektek közelebbről is.
Nagy bánatomra, ennek a lakknak sincsen igazi neve, mindössze csak egy kódja: 83. Tőlem mindjárt kapott egy fantázianevet, ahogyan az lenni szokott és magamban Candyland-nek neveztem el; azt gondolom ez tökéletesen illik is hozzá. A lakk nagyon vastag textúrájú, ám könnyen kenhető darab. Egy rétegben is nagyon tetszik már a fedése, de megszokásból két réteget húztam fel ill. egy fedőlakkal díszítettem a végén.
A fenőfejet egy kicsit ducinak találtam elsőre, hozzá kellett szoknom. A tömzsi fej miatt egy kicsit esetlenül lakkoztam az elején, de hamar felvettem a ritmust és nagyon tetszik a végeredmény. Szép fényesre szárad a lakk, amit még egy kicsit fokoztam a BarryM fedőlakkjával. Összességében nekem nagyon tetszik a lakk állaga és színe is - ám még furcsa, hogy van bármi rózsaszín, amiért lelkesedni tudok. :) Ha egy kicsit vékonyabb lenne a fej, számomra tökéletes lenne ez a körömlakk. A szín igazán jó kedvre derít és vélemény szerint egy remek nyári darab; biztos, hogy gyakran fogom használni!
Kiegészítés: A lakk színe este lámpafénynél narancssárga színű. Kész őrület. :)
Ismeritek már a Maybelline Colorama újdonságokat? Hogy álltok ezzel a színnel?