A NaturaConTe név immár ismerősen csenghet Nektek, hiszen pár hónappal korábban mutattam be Nektek röviden ezt az új magyar kozmetikai márkát ill. akkor meg is ismerkedhettetek a bőrápoló dezodorukkal. Szépen benne vagyunk az őszben, úgyhogy itt a remek alkalom, hogy tovább folytassuk a sort a márka bőrápoló termékeivel is; a bőrápoló sheahabokkal, aminek abszolút itt a szezonja. Natúr kozmetikum kedvelők figyelem, újdonság a láthatáron!
Engem nagyon érdekelt mindig is, hogy miben más a sheahab, mint a sheavaj. Jó, persze értem a különbséget a két fogalom között, de az eljárás mindig érdekelt, vajon hogyan lesz egy kicsit keményebb anyagból egy finom, lágy habkrém? Érdekelt az a fizikális technika ahogyan ez elkészül és titkon nagyon szeretném egyszer kipróbálni ezt a folyamatot. A kis tégelyekben lévő vaj bio ligetszépe olajjal és mandulaolajjal van dúsítva, ez adja meg ezt a könnyen kenhető, habkönnyű állagot. Mivel a textúra még így is elég nehéz, hiszen azért sheáról beszélünk, érdemes ezt a krémet közvetlenül fürdés után használ, mert a nedves bőrön sokkal jobban kifejti jótékony hatását. Talán rejtélyesnek tűnhet, hogy a víz és az olaj milyen jól tud működni ezekben a kivételes esetekben a bőrünkön: megjegyzem a tömény arcápoló olajokat is a legjobb nedves bőrre vagy tonizálás után felvinni.
A sheahab felszívódása bőrtípusonként változó lehet; amikor az arcomon használom, az én kombinált bőrtípusomnál egyértelműen érezhető, hogy hosszabb időre van szükség, de a húgom szárazabb bőre hipp-hopp elnyelni a habot. Viszont én így minden használatkor meg tudom ajándékozni magam egy extra arcmasszázzsal :) Az olajokban van a gamma- linolénsav, aminek kiváló tulajdonsága, hogy ugyanolyan jól táplálja a száraz, gyulladt bőrt, mint a fáradt, érett bőrt. Én tavasszal kezdtem el használni a habokat, mikor még hűvösebb nappalok voltak; nyáron ritkítottam a használatot, mert túl soknak éreztem olykor, így csak heti egyszer tettem fel egy keveset az arcra és a térdemre, ami ekcémás. Az őszies, csípős, szeles időben viszont megvédheti az arcunkat az időjárás kellemetlenségeitől is, így az illatmentes változat bekerült a táskámba.
Mivel nagyon pici mennyiséget szoktam használni, lassan fogyatkozik a tégelyekben lévő hab. Én mindkét verziót szeretem, a natúr shea illatút is és a citromfűvel illatosíttat. Igazából minden jöhet, amiben citrom van, de pl. a levendulától rendszeresen megfájdul a fejem! Az arcomon, a térdemen, kézfejemen szoktam leginkább használni a habokat, mindig szükség szerinti időközönként. A kis tégelyeken egy könnyen kezelhető védőkupak is található, ami segít megőrizni a hab tisztaságát. Mindig kézmosás után nyúljunk a tégelybe, vagy használjunk egy pici spatulát, ezzel is megóvhatjuk a habot a szennyeződésektől.
Nem tartalmaz semmilyen egészségre káros összetevőt, mint pl az alumínium. 100%-ban természetes összetevőkből készül, mindig frissen és ez a magyar termék rendelkezik az európai uniós szabályozásnak megfelelő engedélyekkel. Nekem nagyon jó tapasztalataim vannak, benne van ez a termék is a bőrápolási rutinomba, szívesen ajánlom tovább Nektek is. Ha Te is ki akarod próbálni keresditt, ittvagy itt.