Quantcast
Channel: AVIANARAHL
Viewing all articles
Browse latest Browse all 376

Beauty Fórum 2013 tavasz

$
0
0
    Idén az a nagy szerencse ért, hogy ajándékjegyet kaptam erre a nagyon különleges és színes eseményre. Készítettem egy rövid videót amiben megkérdeztelek Benneteket, azokat, akik érdeklődtek az esemény iránt és akik nagyon szerettek volna eljönni, részese lenni egy ilyen forgatagnak, de sajnos nem tudták kivitelezni; hogy mit látnátok szívesen és ehhez mérten készült el a videó. Olyan arányban filmeztem, ahogy kértétek! 

Személy szerint nagyon jól éreztem magam és bár egyedül voltam, nem tudom azt mondani, hogy unatkoztam. Mindig volt egy olyan program vagy előadás, ami lekötötte a figyelmemet és volt néhány kedves ember is akivel ismeretlenül is jól elbeszélgettünk. Ezeket a helyzeteket mindig nagyon kedvelem! Ott ismertem meg a magyar Yamuna céget is, akik natúr termékeket készítenek Kaposváron. A rendezvény egyik fő támogatója volt, így nagyon szerettem volna közelről is megismerni őket, szerencsére Gabriella pont elkapott nézelődés közben, így pár szóban ismertette a munkájuk és tevékenységüket. A natúr-kozmetikumokra mindig kapható vagyok :)
Így visszagondolva borzasztó a tény, hogy semmit nem vásároltam, de annyira lekötött az, hogy filmezzek Nektek, hogy valahogy nem is vágytam még plusz vásárolgatásra. Ám nagyon sok érdekességet láttam, így az őszi eseményen már mindenképpen előnnyel indulva belevetem magam a jobbnál jobb termékek hadába.
Találkoztam a Fórumon egykori tanárommal is Dudás Barbarával, aki készségesen állt a segítségemre, így őt is láthatjátok a videómban; sőt a végén még köszön is egyet Nektek :)







Viewing all articles
Browse latest Browse all 376