Második októberi videóm - szintén a Halloween szellemében - egy Kat Von D inspirálta ötlet lett, két, a szokásosnál izgalmasabb megvalósítású tusvonallal. Elég régóta a fejemben volt már ez az ötlet és nagyon örültem, hogy ma ezt meg is tudtam valósítani. Véleményem szerint ez jó ötlet azoknak is, akik nem szeretnek beöltözni Halloweenkor, ellenben szívesen készítenek extrémebb sminket maguknak egy-egy buli alkalmával.
Én úgy gondolom, hogy mind a két smink nagyon egyszerű, még ha elsőre nem is úgy tűnik (ha megnézed a videót, után Te is azt mondod, hogy könnyű volt) és simán el tudom képzelni, hogy ha a fekete tust lecserélem egy kékre vagy lilára, abszolút hordható ez a kreáció a mindennapokban is. Az első sminknél egy erős pink színnel emeltem ki a háromszög mentes tusvonalat, míg a másodiknál egy kis fekete-vöröst mostam egybe, hiszen itt a kis pöttyök nem adnak durva végeredményt; inkább az ajkakra került a hangsúly.
Annyira jól éreztem magam sminkelés közben, most valahogy minden klappolt, így a videó elkészítése is az egyik legkönnyebbek közé tartozott, holott ma nem sok kedvem volt hozzá. Vannak ilyen napok, mikor egyetlen vágyam, hogy csak nézzek ki a fejemből; de jól tettem, hogy mégis összeszedtem magam és elkészítettem ezeket a sminkeket. Jó érzés fogott el a végére. Ajánlom a videót azoknak, akiket érdekel a folyamat és persze örülnék, ha alkalomadtán elkészítenétek. :) Hogy tetszenek a sminkek? Ugye, hogy nagyon egyszerűek?
LINK: https://www.youtube.com/watch?v=XtHIgOF_PCU