Idén ősszel igencsak feltankolok kézkrémekből (is); tanulva eddigi hibáimból már most elkezdem keresni a kezemnek való legjobb megoldásokat, nem akkor mikor már vérzik a kézfejem. Sokszor említettem már Nektek, hogy egy nap biztosan többször mosok kezet az átlagnál, így ebben az időszakban az én kezem nem kiszárad, hanem olykor kivérzik. Szóval, úgy döntöttem idén előre látó leszek! Ma két aktuális kedvencemről olvashattok.
Elizabeth Arden - Eight Hour Cream
Talán ez az a termék, amit már időtlen idők óra ki akartam próbálni! Végül megrendeltem és alig vártam, hogy belevessem magam a felfedezésbe. Az első tapasztalatom az volt, hogy iszonyatosan büdös - az én orromnak. Úgy képzeljétek el, mint egy igazán jellegzetes, rossz szagú gyógyszertári balzsamot! Brr! Ez azért némi csalódottságot okozott nálam az első 30 másodperc után, de mivel nagyon fura az orrom, így teljes mértékben hiszem, hogy ezzel kb. csak nekem van bajom. Persze az ember ne várjon mást egy ikonikus terméktől, ami nyilván nem attól lett világhírű, hogy levendula van benne, hanem igen komoly összetevők birkóznak a tubusban, hogy nekünk minél jobb legyen.
Egy számomra irtó erős illat után, eljött a próba ideje és egy karamell színű termék jött ki a tubusból, amit ha eldolgozol a bőrön azonnal színtelenné válik. Nagyon vastag a krém állaga, ami szó szerint egy védőbevonatot készít a kezedre. Ez a krém egy védőkrém, aminek multifunkcionalitását (van ilyen szó!) leginkább az ecethez tudnám hasonlítani. Nos, ez a termék kb. mindenre jó - ám én mégis csak a kezemen használom. Nagyon mélyen hidratál, hosszú ideig extra puha lesz tőle a kezem és egyébként csodálatos az egész! A vastag textúra ellenére hamar felszívódik és nincs olajos lenyomat. Az illat miatt nem tudom annyit használni, mint szeretném, de nem bántam meg, hogy megvettem és jó érzés, hogy nálam is működik ez a legendás termék, aminek már tudom, hogy nem csak az ára legendás...
CaoNatur - Hidratáló kézkrém száraz bőrre
Hazai vizekre evezvén, nagyon örültem, mikor a legutóbbi Pixibagben felfedeztem ezt a kézkrémet, mert nagyon kedvelem ennek a márkának a termékeit! Ez a kézkrém shea vajjal és mandulamag kivonattal dúsított és nagyon finom, lágy textúrájú krém, ami hamar beszívódik a bőrbe. A búzavirág adja a fő vonalat, aminek az illata engem továbbra is az ibolyára emlékeztet. Ez a krém benne van a táskámban, így abszolút napi használatra lett befogva. Sajnos már nincs túl sok belőle, annak ellenére, hogy egy mandulányit szoktam eloszlatni a kézfejemen; több egyszerűen nem kell, mert szépen teszi a dolgát: puhít és hidratál! Nekem ennél több nem is kell!